1. J. K. Rowling - Harry Potter
Kötetek száma: 7
Filmesítés: volt
Aktív időszak: 1997 - 2007
A könyv: Számomra egyértelmű volt, hogy a Harry Potter-kötetekről írok elsőként kritikát. Az egyik kedvenc történetem és írónőm a mai napig. A történet olyannyira magával ragadott, hogy egészen 11 éves koromig reménykedtem benne, hogy megkapom a várva várt levelet a Roxfortból, hiszen reményeim szerint ott volt a helyem.
Bár ez nem következett be, a mai napig úgy gondolom, hogy a Harry Potter magával ragadó nyelvezete (köszönet a remek fordításért Tóth Tamás Boldizsárnak), lebilincselő cselekménye, megható érzelmei és fantáziadús eseményei miatt joggal kiérdemelné a helyét a kötelező olvasmányok között. Egyes helyeken, ha jól tudom, már bevezették kötelezőnek. Nekünk a nyolcadikos könyv végén tananyag volt.
A történet remekül ki van dolgozva, hála annak, hogy a zseniális írónőnk éveket gondolkozott a sztorin, majd miután kidolgozta az egész cselekményt, utána állt neki az első kötet megírásának.
Minden egyes karakter a végsőkig ki van dolgozva, nekem mindig is a Fred-George páros volt a kedvencem, valamint Sirius Black, de amikor elértem a könyvek végére, megszerettem Perselus Pitont is.
Meg lehet kövezni érte, de szerintem talán Rowling az egyetlen hibát pont a főhős, Harry Potter karakterében követte el. A fiú szerintem valószínűtlenül forrófejű és bátor, nem mindennapi tinédzser, kicsit hihetetlen karakter. Mindemellett amihez általában hozzáfog, az sikerül is neki. Ráadásul sajnálnunk is kell őt, hiszen árva, meghaltak a szülei, és a lehetetlen mostoháira van bízva - enyhén tündérmesés feeling, de ez talán nem is baj, mert így teljes ez a varázslatos sorozat.
A film: A Harry Potter-filmek egyik legnagyobb tüskéje, hogy sok rendező "váltogatta" egymás közt a filmeket, és bizony lehet érezni az egyes részeknél, hogy más a stílusa. Mint minden egyes történetnél, itt is a könyv felűlmúlta a filmeket természetesen, és az utolsó négy film rendezője, David Yates szerintem kimondottan elvette a történet lényegét.
A színészek hitelesen, profin alakítottak, együtt nőttek fel a filmmel, és ez óriási nyomás számukra, hiszen például Emma Watson-t is a legtöbben Hermione Granger-ként ismerik. Erről a karakterről egyébként Rowling azt nyilatkozta, hogy magáról mintázta, illetve, hogy "Hermione önmagára emlékezteti".
Ítélet: Mindenkinek, aki még esetleg nem olvasta, csak ajánlani tudom! A film szigorúan csak a könyv elolvasása után! ;)
2. Stephenie Meyer - Twilight saga
Kötetek száma: 4
Filmesítés: volt
Aktív időszak: 2008-2012
Könyv:
Először nagyon tetszett, és teljesen beleszerettem Edward-ba, illetve Robert Pattinson-ba. Amikor először olvastam. Tíz évesen. Aztán mostanában rájöttem, hogy valójában elég gagyi a könyv. Az írásmód nem egészen tetszik, az, hogy egyes szám első személyben van írva, szokatlan volt, a főszereplő, Bella Swan idegesítő és önző és még sorolhatnánk. Hát igen, először is ott van Bella, aki Jacob-ot ott használja ki, ahol tudja, fittyet hányva arra, hogy a fiú szereti - bár, ki tudja, miért. Amúgy a csaj Edward-dal is ugyanezt teszi, azzal a különbséggel, hogy őt legalább szereti, és nem veri át (bár volt, hogy átverte). Magában a könyvben nem tetszik, ahogy a vámpírokat leírja. Meyer tökéletesen elrontotta az egész vámpír-feelinget. Napfényben csillogó vámpírok, akik olyanok, mint a kő, jéghidegek, de azért szexelni tudnak? És Cullenék vegetáriánusnak nevezik magukat, mert emberek helyett állatok vérét szívják, és, ami a legbrutálabb, hogy Bellának ez tetszik? Beteg az egész sztori. Aztán ott vannak az ún. "vérfarkasok", akik igazából óriási kutyák, hogy felvegyék a harcot a vámpírokkal... Van, akinek ez bejön, de nekem nagyon nem. Untam az egész sztorit. Jacob az egyetlen karakter, aki még valószínű, sőt elviselhető, de ő sem annyira... Edward meg egyenesen kiállhatatlan, egy unalmas papucs. A kislány pedig, Renesmee rohamosan nő, aztán megáll a növekedésben? Ez milyen megoldás már? Ilyet én is ki tudnék találni két perc alatt.
Film:
Szintén nem tetszett, főleg az első és a második, amik holt unalmasak - kicsit olyan a feelingjük, mintha egy-egy uncsi ponyvaregényből készült filmadaptációk lennének. A grafika sem jó, főleg nem akkor, amikor a vérfarkasokat mutatják, és az ugrásokon, a futáson, a verekedéseken és a csillogáson mind-mind látszik, hogy csak géppel van megcsinálva, és hogy mennyire, de mennyire gagyi. Na de mondjuk alapból béna sztoriból nem lehet tündöklő történetet varázsolni... Egyébként látszik, hogy miért jelölték az összes részt a nem éppen pozitív Arany Málna-díjra.
Ítélet: Nem mondom, hogy ne nézd meg/ne olvasd el, de én nem ajánlgatom ezerrel. Egy unalmas vasárnap délutánon elmegy, de egyébként szerintem, ha elmúltál tízéves, ne számíts sokra.
3. John Green - Csillagainkban a hiba
Kötetek száma: 1
Filmesítés: van/lesz, nem tudom pontosan. Viszont itt az előzetes:
Aktív évek: 2014
Könyv:
Igen, olvastam, nem is olyan régen. Az olyasmi témájú blogokban, mint az enyém, alapdolog, hogy írnak erről a kötetről kritikát, gyakran elsőnek. A véleményem elég szélsőséges erről a könyvről; egyrészt beleszerettem, másrészt meg pikk-pakk elfelejtettem. Őszintén szólva, látszik az írásmódról, hogy az írónak, John Green-nek ez az első irománya. A könyv jobbára nem is a szerelemről szól, hanem az élet nagy kérdéseit vitatja meg, gyakran könnyfakasztó stílusban. Az alamuszi, gonosz író, a lány, aki feladta a küzdelmet, és az életrevaló fiú, aki mindenkit visszarángat az életbe. Hihetetlen volt, ahogyan Green a karaktereibe öntötte a gondolatait. A gyilkosos, cigis metafora nyilván az író gondolata volt, ahogyan a beteg gyerekek szerelme is. Augustus mindig is az az ember volt, aki nem szerette, ha kiszolgáltatott helyzetben látják, ha sajnálják őt, és úgy hal meg (bocsesz a spoiler-ért), hogy mindenki szánakozik rajta, hiszen az állapota kétségbeejtő. Kegyetlen írói megoldás ez az érzékeny, sírásra hajlamos olvasóknak - mint amilyen én is vagyok -, és ezt az írónk pontosan tudta. Eléggé tetszett a könyv cselekménye, de John Green szerintem fogalmazhatott volna költőiesebbül is. Bár... mégsem, jó ez így. Egyedül annyi nem tetszett a sztoriban, hogy a könyv végén Augustus halálát és az előtte való vívódást szerintem túlságosan elkapkodta Green, lehetett volna benne plusz még százoldalnyi zokogós jelenet.
Film:
Úgy tudom, hogy már megjelent, és a mozikban van, de én még nem láttam. Megnéztem pár előzetest mind magyarul, mind angolul, és azt kell mondanom, hogy a szereplőket egészen jól kiválasztották. Hazel Grace karaktere valóban ilyen kis visszafogott, kedves arcú lány, Augustust egy kicsit másmilyennek képzeltem el, de ő így is tökéletes. Más filmekkel ellentétben, nem sokat változtattak a könyvön, szóval szerintem vissza fogja adni a könyv hangulatát. Ennek ellenére a film megnézése előtt szerintem mindenképpen olvasd el a könyvet!
Ítélet: Nagyon ajánlom természetesen, de vigyázz, legyen zsepi a közelben, ha érzékeny és meghatódós típus vagy. A filmet is nézd meg, vagy ha már megtetted, írd meg kommentben, milyen volt, nekünk, kimaradottaknak. :(
4. Sherry Gammon - Szerethetetlen
Kötetek száma: 1, trológia tervezett
Filmesítés: lesz
Könyv:
Sherry Gammon debütáló könyve, eredeti címén az Unlovable egy 2013-ban keletkezett dárma-kalandkönyv, ami leginkább a mai világot mutatja be. Főszereplője, Maggie egy anorexiásnak látszó, beteges és rongyos külsejű, de valójában csak szegény lány, aki egy lakókocsiban tengeti mindennapjait az alkoholista anyjával. Egyetlen gyámja úgy bánik vele, akárcsak egy kutyával, és Maggie élete kilátástalan, egészen addig, amíg nem találkozik a jóképű Seth Prescott-tal. A fiú valójában egy titkosügynök, drogokkal foglalkozik, de ezt nem mondhatja el senkinek, így Maggie-nek sem. Azt a parancsot kapja, hogy tartsa rajta a szemét a lányon, mert "drogos" külseje van. Seth-nek már régóta tetszik a lány (ahogyan Maggie-nek is a fiú, ajjh, annyira tipikus), ezért kézségesen vállalja a feladatot. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, szerintem nagyon aranyos, ahogyan az idős gondozottak és a gyerekek az árvaházban is próbálják őket összehozni, és egy idő után össze is jönnek. Csakhogy jönnek a drámák: kiderül, ki Seth valójában, Maggie megsértődik rá, amiért hazudott neki, és elhagyja őt, aminek semmi értelme, mert mindkét fél szenved a másik hiányától. Ki is békülnek, aztán jönnek a további kalandok: Booker nagyapja az egyik drogdíler támadása miatt meghal, majd a másik díler, Alan Maggie-t támadja meg, aki lelövi a bűnőzőt. Eközben Maggie édesanyja meghal, a halálos ágyánál azonban Maggie várja, hogy kimondja végre azt a szót, hogy szereti, és amit már annyiszor leírt neki levélben, hogy szereti, de nem teszi meg.
Én sok helyen sírtam a könyvben, például akkor, amikor Maggie anyja, Barbara közli a lánnyal, hogy ő egy szerethetetlen senki, és Mags Seth-hez menekül. Alapból drámai a sztori, hiszen ott a szegény lány, aki szeretetre és megértésre vágyik, de ezt nem kapja meg, csak a fiútól, akivel összeveszik... Hát, én ajánlom mindenkinek, kicsinek és nagynak egyaránt, mert egy megható és szép könyvről van szó. Várom a folytatását!
Film:
Azt a fülest kaptam, hogy a filmváltozatban Maggie-t Vanessa Hudgens fogja játszani, ennyi infóval tudok szolgálni. High School Musical rajongók, drukkoljatok, hogy Zack Efron kapja meg Seth szerepét! :D
Ítélet: Mint mondtam, én mindenkinek ajánlom, szerintem ez olyasfajta történet, amit mindenki szívesen olvas. Nem túl csöpögős a love-storyja, ellenben minden érzelmi szál erős, tehát kiegyensúlyozott sztoriról van szó. :)





Helló:) A starity-n találtam rá a blogodra.Nagyon tetszenek a kritikáid,jól megvannak fogalmazva.A Harry Pottert én is imádom,ezek a könyvek szerettették meg velem az olvasást.A Twilightot nem olvastam,de őszintén,soha nem is szerettem nagyon,pedig mindenki megvolt őrülve érte.A Csillagainkban a hibát épp most olvasom,a felét már kiolvastam(angolul),és a filmet is láttam a múlt héten.Imádtam és a film felétől kezdve a végéig,elég sokat bőgtem.A végét már a könyv olvasása előtt tudtam(hála a spoilerező facebooknak).Én nagyon nagyon szerettem a filmet,itt-ott változtattak rajta egy kicsit,de szuper volt,mindenkinek ajánlom.:)
VálaszTörlésKöszi a kommentedet, és örülök, hogy tetszenek a kritikáim :)
Törlés